Kékkő
Modry Kamen
Ipolyvölgyi Németh J. Krizosztom: Búcsújárók könyve Novitas b. Kft. Balassagyarmat, 1991. 142-146.old.
Kékkő a történelmi Nógrád megyében dicső múltnak örvend, szemtanúja
volt nemcsak a törökkel
űzött nagy háborúságoknak, hanem földesurai szomorú
szerepléseinek. De legnevezetesebbé híres
búcsúival vált. Kékkőt régebben Kékkőváraljának nevezték a fölötte
fekvő ősvár miatt. Lakosai részint
a harcias Balassa család egykori bandériumának maradványai,
részint a későbben bevándorolt
mesteremberekből és szolgákból állanak. A vár maga írásbeli
adatok nyomán IV. Béla király uralkodása
alatt, az 1230-as években hihetőleg a tatárok támadásai ellen
lett fölépítve. 1556-ban a törökök
puskaporral felrobbantották és aztán elhagyatottságában
tönkrement. Mégis 1609-ben II. Mátyás király
az ő örökös urainak visszaadta, és Balassa Zsigmond iparkodása
révén új falakkal és bástyákkal lett
ellátva és kiépítve. A mezőváros természetesen a vár urainak a
sorsában osztozott nemcsak politikai,
hanem vallási tekintetben is. S így történt, hogy midőn
Balassa András 'hitet tett a protestantizmus
mellett, akkor jobbágyait is erőszakosan rákényszetítette az
új vallásra Lutheránussá lettek a kékkőiek,
de az új hit náluk nem verhetett gyökeret, mert még a
szomszédban lévő egykori katolikus plébániák
(Lest, Dacsolam, Tur, Mező, Alsó, Esztergály, Szent Péter,
Nagy kürtös, Közép Palojta, Pribely)
lutheranizmusban mai napig megmaradtak, a kékkőiek mind
visszatértek Isten népének közösségébe.
Ezt a zarándoklatoknak és a hajdan virágzó
szentolvasó-társulatnak és az ebből folyó Mária-tiszteletnek
lehet köszönni. Ugyanez vonatkozik Felső-Esztergályra is.
A mostani kékkői templom és plébánia az újabb időben épült. A
templom 1879-ben, míg két évvel
korábban, 1877-ben a plébánia. Azelőtt Kékkő Alsó-Palojtához,
majd Esztergályhoz tartozott.
1759-ben építtették és ez év augusztus 24-én szentelték föl
(Révay Antal püspök) az emlékekben gazdag
várkápolnát Szent Anna tiszteletére. Ez időtől kezdve az ún.
plébániakápolna fölépítéséig, majd ennek
végromlása folytán azután is az istentiszteleteket a
várkápolnában tartották meg. A főoltáron egy
aranykoronás Fájdalmas Szűzanya képe díszlett. Most ez a
plébániatemplom mellékoltárán
elhelyezve. A kép ezüst keretbe van foglalva.
Ezen ősi képnek eredete bizonytalan. A törökök által szétdúlt várromok
között fedezték föl, és a
várkápolnában helyezték el 1759-ben. Egyéb emlékek közt nevezetesek
különösen a fogadalomból
ajánlott szem, kéz, láb, emlő, juhok és szarvasmarhák ezűst
emléktárgyai, melyet: többféle keretben
elhelyezve azt jelentik, hogy az illetd ajándékozók Szűz Mária
esedezése folytán rendkívüli imameghallgatásokban részesültek.
Szintén a hagyományból tudjuk, hogy a marhavésszel fenyegetett
kékkői lakosok a 18. század
végén a Szent Szűz oltáránál, a kegykép előtt kerestek és találtak
vigasztalást. Nevezetes továbbá a
valódi Szent Ferenc-, Szt. Alajos- és Szt.Szaniszló-ereklyével ékes
nagy ezüst ereklyetartó. Különösen
magára vonja a figyelmet egy ezüst kép, amelyen a Balassa család
tagjai egy betegágy körül összegyűlve
vannak ábrázolva, térden állva, és kezükben szentolvasót tartva
esedeznek a kékkői Szűz képe előtt,
bizonyára az apostoli gróf Balassa Pál egészségének helyreállításáért.
Balassa Pál egyike volt a nemes
caládd legnevezetesebb tagjainak, aki egymaga-Nógrád és Hont
megyében körülbelül tizenhat
templomot és plébániát építtetett saját költségén. És mivel az ő életében a
keresztény erények szokatlan
nagyszerűségben tündököltek, XIV. Benedek római pápa az apostoli gróf
címével tüntette ki, és emléke
Kékkőn sokáig fennmaradt. Őemelte az előbb említett Szent
Anna-várkápolnát is, és nagy
előszetetettel állíttatott Szent Anna-oltárt az új templomokban.
Nem véletlen, hogy Szent Anna napján
halt meg, 1771. július 26-án. Kékkőn nem sikerült nagy templomot
építeni, pedig szeretett volna,
mintegy koronát téve eddigi apostoli munkájára Utódai 1789-ben azt
ja elutasították, hogy
kegyuraságot vállaljanak. Így Balassa Ferenc horvát bán, földesúr.
Kékkőn ekkor már sok nép élt, és az
egyházi vezetőség sürgette a helyi lelkipásztor befogadását. Így a
vallásalap lett a kegyúr. 1788-tól saját
papja van Kékkőnek. Addig a várkáplánok végezték a papi teendőket.
Ezek azonban a faluban laktak.
Kérték tehát Esztergomot, hogy a faluban létesítsen egy kápolnát,
hogy ne kelljen a várba fáradságosan
fölgyalogolniuk. Ezért a 18. század második felében Esztergom
megengedte a falusi kápolna építését.
Később ez lett az ún. plébániakápolna a község közepén, a patak partján,
a lakóházak között. Fából
volt, s a hagyomány szerint a megáradt patak elsodorta. 1788-ban
a vallásalap jóvoltából első plébánossá
nevezték ki Zsigovényi Fábiánt, aki trinitárius (elűzőtt) szerzetes
volt. Sem temploma, sem lakása nem
lévén, küzdelmes életet élt. 1799. március 20-án halt meg Kékkőn. Sírköve
a plébániakertben ma is látható.
Gálik József plébános ez év március 29-től 1803-ig (július 15:) volt
Kékkőn, de Szklabonyára került,
és a Nógrád megyei táblabíróságig vitte. Az ő Kékkőről való távozása után
Ferenci József került ide
plébánosnak 1803. július 25.-1806. január 7-ig. Ez év február 1-jén
került helyére Erdélyi József
ideiglenes adminisztrátor, de csak augusztus 10-ig. Gálik Imre
1806. augusztus 20-tól 1847. július 28-ig
plébánoskodott Kékkőn. Káplánja, Matusek Kajetán szécsényi ferences
barát helyettesítette egy ideig,
majd plébánoshelyettesként Szentgát József foglalta el a plébániát, és
1852. december 2-ig maradt.
Ezután két éven át ismét egy Ferences kisegített itt: Harmath
Vendel. Utána Munkay János 1854.
december 23.-1870. december 15-ig működött itt. Emlékét őrzi a kékkői
kálvárián és a felső-esztergályi templomon kívül a kegyeletes hagyomány is. Ismeretes mint
irodalmár és mint kerületi esperes.
Balay Dömötör ferences atya két hónapig adminisztrált itt, őt Matulay
Gyula váltotta fel plébánosként
1870. július 10-én. Mint-nagyon jó lelkipásztor működött itt 1890.
augusztus 1-jéig. Egy teljes század
után neki sikerült plébániatemplomot építeni. Emlékezetét Kékkőn hálás
kegyelet őrzi: Őutána így
következnek a lelkipásztorok: Blaskó János 1890-1893-ig. Ó állította
föl a Jézus Szíve oltárát közadakozásból.
Konsch Ambrus Ferenc-rendi atya helyettesített itt, majd Szabó
Jakab Elek plébános váltotta őt
fel (1893: július 28.). Ő restauráltatta a plébániát. Pesten halt
meg 1900. február 14-én. Halálától egy
ideig az alsó-palojtai pap, Bognár Ádám, majd Sasvári Sasinek
Nilusz atya helyettesített Kékkőn.
Utánuk Probszt Dénes következett, de hamarosan lemondott, 1901
májusában. Adminisztrátorok
lettek: Kollárik Gábor, Csöglei Kálmán.
Még ez évben, 1901 novemberében Knöpfler István jött ide
plébánosnak. Ő a Lourdes-i Szűz
oltárát helyeztette el a templomban. Miután 1909-ben
Magyarfalvára került, egy ideig Ordy Zoltán
adminisztrátorkodott itt, akit plébánosként dr. Ghimessy
Zsigmond kővetett 1909. április 26-án.Ö
1910-ben szent sírt készíttetett a templomban és Szent
Antal-szobrot emelt. 1912-ben gyönyörű
Mária-képet helyeztek eL 1913-ban renováltatta a kékkői
plébániatemplomot. Betegsége idején
Kozelka Jenő nagyoroszi káplán kisegített 1916. január 12-től. Őt
Tuhán Ferenc váltotta föl, aki
azonban Kékkőn meghalt 1916. augusztus 19-én. Helyettese dr.
Lukács József romániai menekült pap,
ditrói plébános lett. Ghimessy plébánossága alatt elrekvirálták a
három kékkői harangot, 1917-ben
pedig az orgonasípokat.1924-ben Ghimessy Zsélbe helyeztette
magát. Kékkőre a trencsényi gimnázium
volt tanára, Skrzipiec József jött, 1925 októberéig maradt itt.
Helyettesek műkődtek ismét: Blaska József
1925 októberéig, majd Polcsák Endre Alsó-Palojtáról. Ő újította föl
a kékkői stációkat a kálvárián.
Blaka pap után Pasztirik Ernő kerületi esperes nyert
plébánoshelyettesi megbízatást, aki 1934-ig maradt.
Kisegítésében Herkó István végújhelyi káplán és Bulka István zohori
adminisztrátor fáradozott.
A kékkői kálvária a tulajdonképpeni búcsúhely. A kékkői plébániának
kiváló nevezetességei
között figyelmet érdemel a Kálvária-hegy, amely.főleg szép
természeti fekvésével párját ritkítja. Eredete
bizonytalan, de valószínű, hogy a 18. század elején alapították,
és hihetőleg az apostoli gróf Balassa
Pálnak köszöni létét. A Batthyány-féle vizitáció 1789-ben már
nyilatkozik róla és megbízható leírását
adja.
A szóbeli hagyomány, amelyet Munkay János volt kékkői plébános ír
le, így nyilatkozik: még az
apostoli buzgalmú Balassa Pál idejében, sőt annak halála után is
néhány évig ezen Kálvária-hegy a hivő
nép búcsújárásától volt nevezetes. A dicső emlékű gróf mindenképpen
arra törekedett, hogy ezen
hegyet minél hasznosabbá tegye. Megnyervén az apostoli
szentszéktől a búcsúengedélyt, a szentolvasó
ünnepén évenként a Kálvária-hegyre zarándokolt a kömyékbeli hívő nép,
s nagy lelki előmenetellel
vett részt az ájtatosságban, amelyet itt tartottak.
Azonban idővel, miután az apostoli gróf meghalt és az egykori
virágzó szentolvasó-társulat
elenyészett, a búcsújáró ájtatosság is megszűnt lassanként, sőt maga
a Kálvária-hegy is pusztulásnak
indult. 1855-ben sikerült Isten segítségével, az akkori
földesúr, báró Balassa Antal és a hívek adakozása
révén megújítani a Kálvária-hegyet.
Ez megnyerte tetszését a környékbeli lakóknak is. Ezért kérvényt
intéztek Szcitovszky János
esztergomi bíboros-hercegprímáshoz, hogy búcsús engedményeket
eszközöljön ki Kékkőnek, és ezáltal
a 18. századi virágzó ájtatosságokat elevenítsék föl Szcitovszky a
kérést elfogadta, és a pápához
továbbította. 1856. február 19-én 1022. számú válaszában két
föltételt szabott: 1. Hogy a kékkői
Kálvária-hegy először is alkalmas legyen a keresztút végzésére, és
ehhez búcsúkat csatolnak majd.
2. Hogy a hegy a hívek kiváló tisztelete által felvirágozzék.
Hogy pedig ezen kettős feltételnek a hívek ájtatossága és
bőkezűsége által mielőbb eleget
tehessenek, a bíboros főpásztor a helybeli papnak engedélyt
adott, hogy esztendőként kétszer, a szent
kereszt megtalálása (május 3.) és fölmagasztalása (szeptember
14.) ünnepe után következő vasárnapokon a nevezett Kálvária-hegyre a plébániai vártemplomból
ünnepélyes búcsút fölvezessen, ott az
istentiszteletet szentbeszéddel megtartsák. És hogy a hívek
ájtatossága ezen a szent hegyen minél bővebb
gyarapodást nyerhessen, a plébánosnak megparancsolták, hogy
fölhívja a szomszéd urakat, miszerint
híveiknek az ünnepséget előzetesen hirdessék ki, őket részvételre
és különösen a szentségek vételére
előkészíteni szíveskedjenek. Az isteni gondviselés is adott
néhány jótevőt, akik a főpásztor törekvését
előmozdították. Ezek közül kitűnik Molnár Pál nagyváradi kanonok,
aki Alsó-Palojtán született, és
mint gyermek édesanyjával járt a kékkői búcsúkra. Erre emlékezve
száznyolcvan forintot adott a
Kálvária céljaira. Továbbá Balassa Antal báró, aki száznegyven
forintot adományozott.
A kékkői és esztergályi hívek ez alkalommal is közel négyszáz
forintot gyűjtöttek össze a nemes
célra. Ezért nyomban hozzáláttak a munkához. A keresztúti
állomások terveit Lányi Sámuel uradalmi
mérnők dolgozta ki.
A képek pedig a legjobb rajzok nyomán Pesten vaslemezekre készültek Szántófi
Antal prépost,
plébános, későbbi esztergomi kanonok felügyelete alatt. A többi munkát a kékkői
mesteremberek és
napszámosok végezték. A keresztutat 1857. pünkösd utáni 16. vasárnapon Kemp
Mihály esztergomi
kanonok, apát, nógrádi főesperes áldotta meg mindennemű uraságok és „töméntelen
mennyiségű
ájtatos nép jelenlétében.
Még ebben az évben folyamodtak Szcitovszky prímáshoz a teljes búcsúk megnyerése
érdekében
is. Ezen kérésűket is siker koronázta, mert már a kővetkező évben megjelent a
Vatikán búcsút
engedélyező levele, mely imigyen hangzik:
IX. Plusz pápa, örök emlékül
A hívek vallási buzgalmát s Lelki üdvét az anyaszentegyház mennyei kincseivel
szeretetteljesen
előmozdítani kívánván mindeneknek és egyenként mindkét nemű keresztény híveknek, kik
bűneiket
töredelmesen meggyónják és megáldoznák - valamint a kékkői plébánia templomát az
esztergomi
egyházmegyében s ezen plébánia területén fekvő, s a hívek ájtatosságáról nevezetes
Kálvária-hegyet a
szent kereszt föltalálása és magasztalása napjain, ezek előestéin, vagyis az első
vecsernyétől kezdve
ugyanazon napok alkonyáig évenként ájtatosan meglátogatják, és ott a keresztény
fejedelmek egyessége
- az eretnekség kiirtása - s a katolikus egyház fölmagasztalásáért könyörögnek,
minden bűneiktől
teljes elengedést és bocsánatot, amely a meghalt s Isten kegyelmében egyesült
lelkekre is könyörgésképpen alkalmazható lehet, ezen apostoli levelünk erejénél fogva az Úrban
kegyelmesen nyújtunk.
minden ellenkező esetek mellőzésével. Jelen levelűnk őrök időkre terjed.
Kelt Rómában, Szent Péternél, a halász gyűrűje alatt, 1858, január 26-án, pápaságunk
12-ik
évében. Macchi bíbornok helyett Jo. B. Brancoboni Castellani.
P.H. (pecsét helye)
Ezen apostoli levelet Szcitovszky János bíbornok azzal a rendelettel
hirdette ki, hogy ezen búcsúk
a kékkői Kálvárián évente a szent kereszt megtalálása és fölmagasztalásának ünnepe
utáni vasámapo-
kon tartassanak meg. 1859-ben Munkay János plébánossága alatt hozzáfogtak a
Kálvária-hegy
magaslatán a Fájdalmas Szűz Mária kápolnájának építéséhez. Az épület maga faragott kőből
készült.
Szűz Mária képét Paulik Gábor tótmegyeri buzgó plébános volt szíves fölajánlaní, és a
kép Pesky jeles
művész ecsetje alól került ki. Valóban remekmű volt, de a renoválás után sokat
veszített értékéből.
A Szűzanya a kereszt alatt áll elmerülve fájdalmában, s egy keresztről lesugárzó
tőr sebzi szívét Az
építési költség, ide nem számítván a napszámos munkát, melyet a város ingyen ajánlott
fel,
hétszázkilencvenkilenc forint hatvannégy krajcár volt. A kápolna fölépítéséhez különös
segítséget
nyújtottak azok a hívek, akik a „Krisztus, Isten Fia szenvedése s halálának
története" c. könyvre
előfizettek. A nyomtatási költséget beszámítva kettőszázharminc forint tiszta
jövedelmet hozott, amely
a kápolna építésére volt fordítva. E díszes kápolna 1860-ban a Szent Kereszt
fölmagasztalása utáni
vasárnapon Schirgl András pápai prelátus és esztergomi kanonok által lett
fölszentelve, az ájtatos
búcsújárók és a helybéli hívek jelenlétében. Természetesen a szomszédos plébánosok
szíves asszisztenciájával. Egy ideig a kápolna el volt hanyagolva, s már-már tönkrement. De 1934
augusztusában
renoválva lett. Új fedelet kapott, a falakat betonnal és gránittal erősítették
meg.
A költségekre újból kiadták a fenti című könyvecskét. Idők folyamán 1862-ben,
1863-ban és
1864-ben a Keresztút és a Fájdalmas-kápolna közötti térségen még öt állomás lett
fölépítve, hitünk fő
igazságainak kifejezésére.
A tisztítóhelyet, az utolsó ítéletet, Krisztus Urunk föltámadását, az őrangyalt, és
Szűz Máriát mint
bűnősök menedékét állítja szemünk elé. A képek Hofrichter János festőművész művei. Ezek
az
állomások, ún. keresztúti stációk 1926-ban Blanka József plébános működése alatt
lettek renoválva.
Nem lehet említés nélkül hagyni, hogy ez alkalommal Csáb és Lukanénye községek külön
egy-egy
kápolnácskát renováltattak. A keresztút főkapolnája Pasztirik Ernő plébánoskodása
alatt került
felújításra.
A Fájdalmas Szűz kápolnájától fölfelé száz méternyi távolságra körülbelül hat méter magas
kereszt
emelkedik, és igen szépen mutat a kb. ötszáz méter tengerfölötti magasságban.
Ezen keresztet 1863-ban
létesítették Szcitovszky prímás, esztergomi érsek emlékére, aki 1863-ban a kékkői
plébániát látogatásával megtisztelte, és mert főpásztori közbenjárásával a búcsúk engedélyezését a
Vatikánnál örök időkre
kieszközölte, illetve az építési költségekhez hetven új forinttal hozzájárult. Ezt
a nevezetes keresztet a
Kálvária hegyén 1911 november 19-én egy éjszakai vihar folytán a szél ledöntötte.
Ám 1912. április
6-án újból fölállították.
Az itt leírt és néhány kilométerről látható Kálvária már kellemesen szép fekvésénél
fogva is, de
leginkább a szenthelyek emlékei, a kegyelettel megőrzött ájtatosságok áhítatra
buzdítanak, és már ezért
is megérdemli, hogy a papság és a hívek figyelmükkel, áldozatkészségükkel.
megbecsüljék. Ezen
kápolnát, illetve Kálváriát már a 18. században nagyon gyakran zarándokok
látogatták. E zarándoklatok
már az apostoli gróf Balassa Pál idejében is nagyon üdvösek voltak, mert
hitbuzgóságot keltettek ezen
eretnekséggel körülvett vidéken. A mai időben, amikor nemcsak eretnekséggel,
hanem hitközömbösséggel is környezve vagyunk, üdvös lenne megújítani a régi, buzgó zarándoklatokat,
illetve az állandő
imádkozó, vezeklő, engesztelő, szent jövés-menést, valamint a Szent Kereszt és a
Fájdalmas Szűzanya
iránti tiszteletet.
Búcsújárások alatti ájtatosságok
Kékken évente kétszer lehet teljes búcsút nyerni. Éspedig az apostoli irat
szerint a Szent Kereszt
megtalálása (május 3.) és felmagasztalása (szeptember 14.) utáni vasárnapokon.
Az ájtatosságok a
következők: szombaton délután három órakor elsőt harangoznak, majd másodikat fél
óra múlva, és
négykor beharangoznak. Négy órakor szlovák litánia, fél ötkor magyar Krisztus
szenvedéséről a
templomban. Utána a Kálvária-hegyre indulnak a körmenetek és ott keresztúti
ájtatosságot végeznek.
Ezután ismét visszatérnek a templomba, s itt fájdalmas rózsafűzért imádkoznak.
Egész délután két órától
gyóntatás. Vasárnap kora reggel ismét lehet gyónni. Szentmisék vasárnap reggel
hattól vannak a részt
vevő papok számától függően. A hívek kilencig járulhatnak szentáldozáshoz.
Kilenckor gyülekezés a
templom előtt, és fél tízkor indul a körmenet a Kálváriára. Ez a körmenet már része
a hivatalos
főistentiszteletnek, melyet a fájdalmas kápolnában mondanak. Fél tízkor indul a
második körmenet a
keresztút főkápolnájához, ahol tíz órakor harangszóra megkezdődik a szentbeszéd
szlovákul, majd
magyarul. Utána felolvassák a kékkői szent búcsúkra vonatkozó pápai leiratot.
Ezután megkezdődik a
szentmise. Az egyik kápolnában szlovák, a másikban magyar nyelven és énekekkel.
Szentmise után
pápai himnusz.
A végén a körmenetek visszaindulnak a templomba és itt szlovák és magyar
hálaadási áhítattal és
áldással, tedeummal ér véget a nagybúcsú.
|
|